Egy élsportoló fiú élete..

Egy élsportoló fiú élete..

Ismét egy újabb Bloggal érkezek nektek, aminek a mai témája a teszt hétvége előtt is bejelentett „Egy élsportoló fiú élete..” címet kapta.

Sokat gondolkodtam, hogy írjak e erről vagy ne. Mint tudjátok minden 5 és fél éves koromban kezdődött, akkor még senki sem tudta, hogy ez egy ideig óráig fog tartani vagy tényleg megtaláltam életem sportját. Nos nekem úgy tűnik, hogy az utóbbi.

Amikor kisgyerek voltam nem kellett semmivel sem foglalkozni csak motorozni és iskolába járnom. Ennél jobb dolgot el sem tudtam volna képzelni. Már kezdett rendszeressé válni hogy heti szinten járok edzésekre és kezdett rosszul érinteni amikor valamilyen okból kifolyólag elmaradt egy egy edzés..

Apukám mindig azt mondta nekem, hogy minden a kamaszkorban dől el, ha valaki azt is átvészeli gondok nélkül az sok mindent megalapoz.. Sokan amikor kamaszodnak, akkor hagyják abba a sportokat, mivel elviszi őket a buli, barátok, és az a jó érzés amikor szabadnak érzi magát egy fiatal. Nem mondom, hogy nekem gördülékenyen ment, sőt. Nekem is voltak hullámvölgyek és vannak is mivel még én sem jöttem ki igazán a kamaszkorból. Leginkább az a csábító, hogy más gyerekeknek egy sportolóval szemben sokkal több szabadideje van és azt csinál amit akar. De én úgy gondolom, hogy ha nekem nem lett volna ez a sport az életem része, akkor most egy egészen más ember lennék. Az a kitartás, akaraterő, és pozitivitás amit nekem adott az életnek rengeteg területén tudom hasznosítani..

Azonban nagyon sok nehézséggel is jár az, hogy a sportban is kitűnően teljesítsek, az iskolában is, és mellette a barátok se legyenek elhanyagolva. Sokszor nehéz az iskolával egyetérteni és megállapodni bizonyos dolgokban. Kilencedik azaz elsős évfolyamon elején megbeszéltük, hogy fogok hiányozni az iskolából a motorozás miatt, de ezek mindig előre be lesznek jelentve, mi csak annyit kérünk, hogy adjanak egy kis haladékot a dolgozattal, vagy akár a pótlással. Nem nagy dolog, ügye? Szerintem se. Nos, bele is mentek. Azonban minden ígéretekkel kezdődik de, hogy mi lett belőle betartva azt én magam sem tudom sajnos. Eddig nem hogy megkönnyítették volna a sportolói pályafutásomat sokszor csak nehezítették.

Az, hogy a sportban mi vezet a jó eredményekhez a heti 3 edzésben, mellette amikor lehet rendszeres teszt napokban van a válasz. Mindig fejlesztem magam és az edzőimmel is azon vagyunk, hogy termetemhez képest 120%-os fizikumom legyen, és a pályán is tudjam, hogy mit kell csinálnom. Ez nagyon összetett és nehéz, ha az ember akár a munka mellett nyáriszünetben, akár az iskola mellett iskola időben csinálja.

A barátok kérdést sokszor nem szeretem kivesézni, mivel talán ez a legfájóbb pont mind közül. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel nagyon sok barát vesz körül és mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. Éppen ezért amikor, Ők buliznak vagy csak összejövetelt szerveznek Én pedig ismét a pálya szélén ülök egy kicsit megremeg a szívem, feltéve a kérdést, hogy „Én nem is élvezem ki igazán a fiatalságom?” Aztán rájövök, hogy pont ezt teszem.. Nekem a többiekhez képest ez egy hatalmas plussz, és amikor én végeztem utána ugyanúgy fáradtan megyek hozzájuk és velük töltöm az estét.

Sokszor kérdezik meg tőlem, hogy: „Na? És melyik szponzor fizet többet?” Én meg csak állok és nevetek. Pénzt még sosem kaptam. Minden egyes forintot ami a pénztárcámban van, vagy volt (:D) magamnak keresem és kerestem meg.. Szívás amikor egy nyári napon egy húzós délután után még menni kell az edzésekre, motorozásokra, de kit érdekel? Ennek élek és imádom ezt csinálni.  

Nagyjából ez lenne az életem egy rövidebb összefoglalója.. Találkozunk a következő Blogban!

favouriteLoadingHozzáadás a kedvencekhez

Megosztom ezt a cikket

Comments (3)

  • Avatar
    Horváth József Válasz

    Szia Bálint. Nem vagyunk elfogultak, de úgy gondolom hogy ez a pálya amit te már bejártál felnőtt korban is elismerést érdemel . Igaz fiatalvagy nagyon sok lemondással jár de neked volt egy célod és még van is. Amíg a haverok buliztak te ebben lelted szórakozásod. Nem veszítettél semmit sőt. Öröm és aggódás szüleidnek és a családnak. Még nagyon sokra viheted és nagybetűvel fogják írni neved. Büszkék vagyunk rád. Sok sikert és kitartást. Szurkolunk neked és szüleidnek

    2020.07.14. at 20:10
    • Avatar
      Horváth József Válasz

      Szia Bálint. Nem vagyunk elfogultak, de úgy gondolom hogy ez a pálya amit te már bejártál felnőtt korban is elismerést érdemel . Igaz fiatalvagy nagyon sok lemondással jár de neked volt egy célod és még van is. Amíg a haverok buliztak te ebben lelted szórakozásod. Nem veszítettél semmit sőt. Öröm és aggódás szüleidnek és a családnak. Még nagyon sokra viheted és nagybetűvel fogják írni neved. Büszkék vagyunk rád. Sok sikert és kitartást. Szurkolunk neked és szüleidnek

      2020.07.14. at 20:13
  • Avatar
    Horváth József Válasz

    Gratulálok

    2020.07.14. at 20:14

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük